blog

Blog

2021. ápr. 1.

Noi vezetok és noi munkaerok

Azonban nemcsak itt fedezhető fel ez az ellentét; egyik tagállamban sem haladta meg az 50%-ot a vezető beosztású nők aránya, sőt, jócskán 50% alattira tehető ez a szám. Ahol mégis élen járnak ebben az Lettország. Itt igen magas arányban „uralkodnak a nők” a munka világában (47%). Lengyelországban és Szlovéniában a ráta kissé csökkent (41%), míg Magyarországon, Svédországban és Litvániában ez mindössze 39%. A lista legvégén kullog Hollandia, Csehország és Görögország 25%-kal. A legutolsó helyen pedig Luxemburg van, ahol a nők mindössze 18%-a került vezetői pozícióba.

A beosztás nem feltétlen az iskolázottságtól, vagy a megszerzett tapasztalatoktól függ, sokkal inkább befolyásolja a gyermekek születése. A foglalkozottsági ráta, például 2016-ban a férfiak esetében 72% volt, míg a nőknél 61% és ezt a szülés befolyásolta. Viszont ez is eltérhet a gyermekek számától függően, mivel ekkor az egygyermekes nők 71%-át foglalkoztatták.

A családi élet összeegyeztetésében fontos szerepet játszik a szervezettség és a rövidebb munkaidő is, tehát a családos nők többsége vállal részmunkaidős foglalkozást, míg a férfiak csak különleges esetben vállalják ezt, így ez a megosztás nem is lehet egyenlő, de még egymás közelébe se érnek (32-9%).

Bár a nők még mindig nagyobb számban szereznek diplomát, vagy más felsőoktatási szakképesítést, a számokból is jól látható, hogy ez nemcsak ettől függ, hanem a családi állapottól és az abban felvállalt szereptől. Bízunk benne, hogy a fent említett százalékok egyszer szorosan találkoznak majd.

Legyen naprakész!

Továbbb

Kapcsolat

Tárgy