blog

Blog

2020. dec. 15.

3 jó tanács, hogy jó benyomást kelts a fonöknél

Előző cikkünkben felvázoltuk a munkakeresés szakaszait, most pedig eláruljuk a tanácsaink, hogy viselkedj az első munkanapodon. Túl vagy már egy előszűrésen, majd egy sikeres interjún, ahol elnyerted a HR-esek tetszését, nemcsak azokkal, amiket megemlítettél, hanem a személyeddel is, amit tükröznöd kell a munkádban egyaránt. Fontos, hogy saját magad mutasd az új kollégáknak, tehát ne egy felvett személyiséggel ismerkedjenek meg, hanem azzal, aki vagy, hiszen ez az alapja egy őszinte kapcsolatnak. Azonban a főnöknek megfelelni nem elég egy kellemes személynek lenned, sokkal inkább tettekkel kell bizonyítani, hogy rátermett vagy a munkára. Ehhez szeretnénk segítséget adni annak érdekében, hogy kapj néhány jó pontot a figyelmességedért és a pontosságodért.

Legyen naprakész!

Továbbb

Kapcsolat

Tárgy